A több, mint 63 négyzetkilométeres Pašman-sziget körülbelül Sukošan magasságában kezdődik, és Biogradnál ér véget. Rendszeres hajó és kompjáratainak köszönhetően könnyen megközelíthető, Biogradból mindössze negyed óra alatt át lehet jutni a szigetre.

Ezen a festői, zöld szigeten, melyen a korai emberi élet nyomai szerte megtalálhatóak, csendes kis települések bújnak meg. Legnagyobb vonzerejük az igazi dalmát hangulatuk, meg persze az, hogy bensőséges, természetközeli nyugalmat garantálnak.

Amikor szörfösök érkeznek a szigetre, egyből felcsillan a szemük, hiszen a sziget mellett futó szűk Pašmani-csatorna jó szelet és meglovagolható hullámokat ígér.
Ždrelac falucska a Szent Lukács-öbölben található. A település a Szent Antal-templom mellett épült, de mára már magába foglalja a híd mellett lévő újvárost, a környező kis öblök nyaralóit, strandjait is.

Ez a kedves kis falu hamar népszerű lett a hajósportok kedvelő között, hiszen itt keresztezik egymást a hajóutak, remek bázis lehet a hajótúrákhoz. A helység kis kikötője minden széltől megóvja a hajókat, a rakpartnál a vízmélység 1,5 méter.

A gyönyörű kék tenger, a csipkézett partszakasz és a közeli csodálatos homokos strand is mind hozzájárul ahhoz, hogy jól érezzük itt magunkat. Elsősorban csendre és nyugalomra vágyóknak ajánljuk.

Első alkalommal vásárolna tengerpartni ingatlant és szereti a gyors megoldásokat?