Rab sziget Krk, Cres és Pag szigetei között terül el, a Velebit-hegyvonulat lábánál. Rab sziget mindössze 94 négyzetkilométer kiterjedésű, területét tekintve a kilencedik a horvátországi szigetvilágban. Természeti szépségeiből és műemlékeiből adódóan az egyik legvonzóbb helye az Észak-Adriai partszakasznak. A szigetet az Adria egyik legnapsütöttebb és legdúsabb növénytakarójú vidékeként tartják számon, lévén hogy felületének mintegy 40%-át erdők borítják. Nagy múltú idegenforgalmi infrastruktúrájával, gazdag ókori műemlék-együttesével és a különleges helyi vitézi táncjáték-hagyományával Rab évtizedek óta az Észak-Adria egyik leghíresebb üdülőhelye.

A Kamenjak kopár hegye megóvja Rabot a hideg szelektől, a sziget másik oldalán kristálytiszta tenger és a környező erdőktől zöld színű öblök, hasadékok találhatók. A karsztszigeteken, mint amilyen a Rab sziget is, igen ritkák a források, ennek ellenére a szigeten mintegy 300 forrás található. Tavasszal az egész sziget kivirágzik, levendulák, rozmaringok, nárciszok díszítik. Rab szigeten megtalálható homokos, kavicsos és sziklás tengerpart is, ami igazi élményt nyújt a fürdőzni vágyók számára.

A szigeten lévő Mišnjak kikötője Jablanacból komphajóval közelíthető meg. A kikötő fantasztikus vidéke lakatlan bolygóra emlékeztet.

Rab város

Rab, az Adria egyik legszebb városa, a sziget központja és legnagyobb települése a sziget délnyugati oldalának középső részén található egy kis félszigeten. A várost még a rómaiak alapították. Rab az Árpádházi királyok idejében a Magyar korona részét képezte egészen 1409-ig, amikor velencei uralom következett a városka életében. Az óváros körül még mindig megfigyelhető a hajdani városfal, amelyet még Augustus császár építtetett. Rab város jelképe a négy román harangtorony, melyek közül a legidősebb még a 11. században épült. A városban számtalan templom található, legnagyobb a Szűz Mária templom, melynek 26 méter magas harangtornya a legszebb a horvát Adria-parti harangtornyok közül. Az óváros északi részén elhelyezkedő Komrčar park az egyik legszebb a városi parkok között. A városban rengeteg hangulatos sikátort találhatunk.

Ételkülönlegesség: a Rabi torta

Ennek az egyedülálló, mandulából, citromból, cukorból, tojásból és maraschino likőrből készült illatos belsejű omlós tésztának a több száz éves receptjét úgy őrzik, mint a tortakészítés legdrágább kincsét. A titkos recept 1177-ből származik, ugyanis ekkor szolgálták fel először, a rabi Mária Mennybemenetele Székesegyház megszentelésének alkalmából itt tartózkodó III. Sándor Pápának. Ezt a finom különlegességet háromszáz évvel ezelőtt, a velencei fennhatóság idején is szívesen készítették a gazdag rabi patríciusok konyháiban.

rabi torta

RABI TORTA RECEPT

A Rabi torta egykor a rabi gazdagok süteménye volt, ma viszont leginkább csak ünnepek alkalmával készítik, mint pl. esküvők, keresztelők és egyéb. Az elkészítésének több százéves titkát csak nemrégiben árulták el azzal a szándékkal, hogy ezt a kiváló csemegét ne hagyják feledésbe merülni. Az eredeti receptet csak néhány rabi háziasszony tudja elkészíteni.
Az alábbi mennyiségeket arányosan lehet csökkenteni:

TÖLTELÉK:
1 kg hámozott mandula
90 dkg kristálycukor + 30 g vaníliás cukor
1 dl maraskino liker
6 tojás
2 citrom- és 2 narancs reszelt héja + a leve

TÉSZTA:
4 db tojás
4 kanál cukor
4 kanál vaj
1 kanál maraskino liker
2 kanál víz
50 dkg liszt,
csipetnyi só

ELKÉSZÍTÉSE:
Először leforrázzuk a mandulákat, majd eltávolítjuk a héját. Alaposan kiszárítjuk. Összeállítjuk a tésztát, hagyjuk 1 órát pihenni, ez idő alatt összekeverjük a tölteléket. Ha kész a tészta, akkor vékonyra nyújtjuk és csigaformára vágjuk, majd a maradék tésztából 5 cm széles csíkokat vágunk. A tölteléket 3 cm magasságban rákenjük a csigaformájú alapra úgy, hogy a tészta két oldalán 1-1 cm-t szabadon hagyunk. A csíkokat a töltelék oldalára csipkésen rányomkodjuk. A torta tetejét villával elegyengetjük, és néhány mandulával díszítjük. 100 °C-on 40 percig sütjük. A kész tortát meghintjük porcukorral.
Az alábbi linken végigkövethetjük ez elkészítés menetét:

http://www.youtube.com/watch?v=4eFkhNPv3rE

Első alkalommal vásárolna tengerpartni ingatlant és szereti a gyors megoldásokat?