város albumok

Rogoznica egykoron sziget volt, csak később, a szárazföld és a sziget közötti tengerszakasz feltöltésével vált a szárazföld részévé. Rogoznica a Šibenik és Trogir közötti térség legszebb területén, festői környezetben található. A település igazából két részből áll, egy íves félszigetből, valamint egy azzal párhuzamos szigetből, amire egy körülbelül kétszáz méter hosszú, vékony híd vezet át.

Rogoznica strandjai leginkább kavicsosak, partvidéke erősen tagolt, fenyvesekkel övezett. Legnagyobb strandja sekély, kisgyermekes családoknak is nyugodtan ajánlható. Akik jobban szeretnek embertársaiktól elvonultan fürdőzni, itt azt is megtehetik, rengeteg eldugott öblöcskére bukkanhatnak. Ha a strandolást meguntuk, a part mentén rengeteg éttermet, kávézót, cukrászdát és bazárt találhatunk. Ha pedig sportolnánk inkább, a tagolt partok kiváló terepet nyújtanak a vízi sportokhoz, sőt, itt még egy vívóiskola is működik, ha szeretnénk, még a vívópáston is kipróbálhatjuk magunkat, de a hely a túrahajósok között is igen népszerű. Fontos megemlíteni, hogy ezen a településen posta és orvosi rendelő is található, tehát aki itt tervezi a nyaraló vásárlását, ezekért sem kell nagyobb városba utaznia.

Blato Korčula-sziget legnagyobb városa, lakosainak száma közel 4000 fő. Neve mocsarat jelent, de szerencsére a helyi borbarátok már réges-régen lecsapolták ezt a területet, így pompás termőföldet nyertek a földműveléshez. Blato a sziget tengelyében helyezkedik el, és bár nincs közvetlen kapcsolatban a tengerrel, mégis három kikötője is van, Prižba (melyet a tenger felől lakatlan szigetek öveznek), Gršćica (ahol az öböl partján romantikus kis házak sorakoznak), Prigradica (mely a keresztes lovagok lakhelye volt) üdülőfalucskák biztosítják az összeköttetést a tengerrel.

Senjtől Jablanacig találhatjuk a lebilincselő Velebit-hegység bevezető szakaszát. Ez a régió egy vadregényes karsztvidék, mely a Velika Kapellát is túlszárnyalja 1700 méter körüli csúcsaival. Különleges élmény ezen az úton autózni, hiszen nem mindennapi látványban lesz részünk, az út jórészt az Adriába zuhanó szakadék szélén halad erős kanyargással. Csodálatos panorámában lehet részünk, hiszen a kanyaroknál vagy a Velebit sziklabérceiben, vagy a tengerben úszó szigeteken gyönyörködhetünk. Ennek a partszakasznak a kiemelkedő települése Jablanac.

A Kvarner-öböl egyik legnépszerűbb üdülőhelye Novi Vinodolski, mely Crikvenicától mindössze 9 kilométerre délre található.

Népszerűségét főként annak köszönheti, hogy felfedezve a légköri viszonyainak jótékony hatását Novi Vinodolskit 1906-ban hivatalosan is elismert klimatikus gyógyüdülőhellyé nyilvánították. A fürdőzésnek itt nagy hagyományai vannak, a város meglepő fürdőzési szokásait az is mutatja, hogy 1889-ben a város vezetősége olyan határozatot hozott, hogy zászlófelvonással jelezték, mikor melyik nem tagjai merészkedhetnek a vízbe, a piros zászló felvonása azt jelezte, hogy a férfiak, míg a fehér zászló felvonása azt jelezte, hogy a nők fürdőzési ideje jött el. A XX. század elején a város szépen kialakított strandjai királyi elismerésben is részesültek.

Šibenik Horvátország harmadik legnagyobb kikötővárosa, mely már azért is különleges hely, mert nem a tengerparton fekszik, hanem Krka folyó 3 kilométer hosszú védett öblében.

Šibenik a kultúra városa – ezt hirdeti önmagáról mindenfelé. És valóban, bár a város látványosságai eléggé szétszórtan helyezkednek el, Šibenik magában hordozza a dalmát települések építészetének legszebb hagyományait. Ráadásul egy olyan hatalmas katedrálissal is rendelkezik, mely monumentalitásával, gondos és aprólékos kidolgozottságával igazán lélegzetelállító látványt nyújt. Az építész-szobrász, akinek ezt a csodát köszönhetjük, Juraj Dalmatinac, aki kisebb megszakításokkal egész életét e székesegyház felépítésének szentelte, hiszen 1431-től haláláig, egészen 1473-ig dolgozott rajta. Később Niccolo Florentino fejezte be Dalmatinac mester művét, így az épület a késői gótika és a reneszánsz stílusjegyeit is magán hordozza. Az UNESCO 2000-ben a Világörökség részévé nyilvánította a katedrálist.

Risika egy gyönyörű kis falu Krk szigeten, 5 km-re Vrbnik-től. Az öbölben lévő gyönyörű homokos strand ideális kisgyerekes családok részére, de a tengerparton fellelhetünk még kisebb, rejtett kavicsos öblöket, ha szeretnénk elrejtőzni mások szeme elől. De magát a strandot is inkább nevezhetnénk családiasnak, mint zsúfoltnak, itt nem kell keresnünk, hogy hova tehetnénk le a törölközőnket, háborítatlanul élvezhetjük a kristálytiszta kék tengert és a napsütést. Persze a vízisportok szerelmesei azért minden lehetőséget megtalálnak itt is a tartalmas időtöltéshez. Ez a szép, békés, romantikus hangulatú kis falu ideális hely arra, hogy elszabaduljunk a nagyváros zajától, és teljesen kipihenjük magunkat.

Aki nyugodt pihenésre vágyik, annak bátran ajánlhatjuk a Nin és Zadar között található kis települést, Petrčane-t. Ez a csupán 580 lakosú település, amely a mezőgazdaságból és halászatból él, a Zadari-csatornánál található. A tenger itt gyönyörű, kristálytiszta, a part többnyire kavicsos, bár néhol homokkal feltöltött, gyermekes családok számára is ideális. Bár a település kicsi, mégis mindenféle vízisportnak hódolhatunk itt, de találunk teniszpályákat is, vagy akár kerékpározhatunk is, ha ahhoz lenne kedvünk. Aki csendes kikapcsolódásra vágyik, az ezen a borókaerdőkkel teli festői szépségű, hangulatos helyen biztosan jól fogja érezni magát. Ha pedig nagyobb nyüzsgésre vágynánk, akkor keressük fel a közelben lévő Zadart, vagy a szemben lévő szigeteket, hogy aztán este Petrčane-ba visszatérve újra háborítatlanul élvezhessük a csodálatos naplementét.

Cres és Lošinj szigetei körülbelül tízezer évvel ezelőtt hasadtak le egy szigetet alkotva az Isztriai-félszigetről. A görögök egyik mondája szerint Médeia laszonnal és az argonautákkal erre a szigetre menekült, és itt ölte meg testvérét, Apszürtoszt, s dobta a tengerbe tagjait. Az emberi végtagokhoz hasonló szigetecskéket e monda után nevezték el a görögök Apszürtidész-szigetcsoportnak. A ma már különálló szigetek kettéválasztása emberi kéz műve, a római korban a hajózási utak lerövidítése miatt egy csatornával szelték ketté őket. Cres-sziget Isztria felől nézve teljesen zöld, az apróbb termetű mediterrán erdők sűrűn elfedik a hegyoldalakat. Dél felé haladva kicsit kopárabb, de még mindig gyönyörű a táj.

Sinj Splittől 34 km-re északkeletre elterülő széles völgyben fekszik, ez a hely a vizek és a mezők birodalma, ahol azonnal magával ragadja az embert ennek a csodálatos tájnak a nyugalma, azok a színek, melyek minden évszakban elkápráztatják az embert. A mai Sinj elődjét, Aequum városát Claudius császár alapította Kr. u. 42-ben. Ebből az időből számos szobortöredék és rom található a város területén. Sinj városának gazdag a kultúrája, viharos a történelme és érdekes a jelene. Kiváló hely mindazok számára, akik szeretnének a természetben megpihenni egy fárasztó nap után.

Oldalak

Első alkalommal vásárolna tengerpartni ingatlant és szereti a gyors megoldásokat?