Opatija nemzetközileg is elismert üdülőhely, a Kvarner-öböl leghíresebb és legexkluzívabb nyaralóhelye. Mind fekvésében, mind adottságaiban is igen szerencsés város. A várost babérfa ligetek veszik körül, tengerpartja sziklás és festői. Rijekától mindössze 12 kilométerre található, s a tengerpart mellett az ember a hegyekben is gyönyörködhet, hiszen az 1396 méter magas Učka hegy lábánál épült ki a város. Ráadásul a csodálatos látványon kívül még azért is szerencsés ez az elhelyezkedés, mert a hegy megvédi a várost a hideg szelektől, így még a téli átlagos középhőmérséklet is 7-9 °C között van, ráadásul a hegy nyáron viszont mérsékli a meleget, úgyhogy bármikor is vagyunk Opatijában, nem fogjuk rosszul érezni magunkat.

1506-ban kolostor épült ide, innen ered a város neve is (Abbázia – apátság). Mára ebből az apátságból csak a Szent Jakab-templom maradt meg, és azt is nagyon sokszor átépítették, úgyhogy már nem emlékeztet a hajdani templomra. Viszont a hegyoldalon a legszebb magyar épületeket idéző villák és szállodák találhatóak, ezek közt pálmafás sétányokat találhatunk, pompásan rendezett parkokat trópusi növényekkel.

Opatija klimatikus gyógyhelyként is ismert, ezért bátran ajánlhatjuk azoknak is, akik asztmás vagy reumatikus panaszoktól szenvednek, itt biztosan megtalálják a gyógyuláshoz alkalmas körülményeket. Nem véletlen tehát, hogy 2000-ben az Európai Értékelő Bizottság Környezetvédelmi Alapítványa Kék Zászlóval tüntette ki Opatija kikötőjét.

Első alkalommal vásárolna tengerpartni ingatlant és szereti a gyors megoldásokat?