Az ősz végi és téli hónapokban többnyire csendesebbek a nyaralóhelyek - legyen az a Balaton, a Velencei-tó vagy a horvát tengerpart -, mint a tavaszi és a nyári időszakban. Ilyenkor az itteni ingatlanok iránti kereslet is csökken, így az eladásra kínált nyaralók, házak sok esetben olcsóbban szerezhetők meg - mondják a megkérdezett forgalmazók.

A Balaton déli partján lévő települések ingatlanpiaca az elmúlt két évben fokozatosan kezdte visszanyerni korábbi renoméját. Az érdeklődés középpontjába elsősorban Fonyód, Balatonfenyves, Balatonlelle, Balatonboglár és Siófok került, ahol főleg magyar vevők keresnek 6-15 millió forint közötti lakásokat, nyaralókat, kisebb házakat. Ám - mint azt Sümegh Nándorné, a BA-S-HA Kft. tulajdonos-ügyvezetője elmondta - a tél közeledtével a kereslet is jóval gyengébb, így nagyobb az alku lehetősége, komoly vevő megjelenésekor az árengedmény elérheti a 20-30 százalékot is. A 700-800 négyzetméteres átlagos telkek ára 8-10 millió forint, a húsz-huszonöt éve tető alá hozott, felújításra szoruló, kisebb méretű, egyszintes kocka családi házaké 15-20 millió, míg a tetőteres, 150-200 négyzetmétereseké 18-24 millió forint között szóródik. Főleg ez utóbbiak esetében lehet akár 1-2 milliót is alkudni az árból. Sümeghné szerint az is megspórolhat néhány milliót, aki öt éven belül épült családi házat szeretne vásárolni, ezeket ugyanis a korábbi 30-34 millió forint helyett akár már 27-28 millióért meg lehet szerezni. A nyaralók árai jóval alacsonyabbak: a kisebbeké helytől, mérettől, felszereltségtől és komforttól függően 6,5-18 millió forint között mozog, míg a nívósabbaké 28-30 millióról indul.

Siófokon ennél valamivel magasabbak az árak. A beépíthető házhelyek ára 10 és 30 millió forint között alakul, a belvárosi, régebbi társasházi lakásoké 9-10 millió forint közötti, a tóparti újaké pedig 15-16 millióról indul. Az északi parton szintén bő a kínálat. Füred kiemelt részén a panorámás ingatlanok ára 30-40 millióról, míg a nagyméretű, kétszintes, vendégszobákkal kialakított házaké 45 millióról indul. Tihany 10 százalékkal drágább. Jóval olcsóbbak a kisebb északi települések, mint például Alsóörs vagy Csopak, ahol kisebb nyaralóhoz 12-20 millió forint közötti áron hozzá lehet jutni.

A Velencei-tó partján a forgalom továbbra is rendkívül visszafogott, a tavalyi negyedére esett - mondja Szegedi Éva, az Immo-Velence Kft. ügyvezető igazgatója. A befektetők - éppen a januárban életbe lépő ingatlanadó hatására - eltűntek, de a fiatal családok korábbi erőteljes vásárlási kedve is lelohadt, ami némiképp az árak csökkenésével is járt. Idén 5-10 százalékkal alacsonyabbak az árak, mint tavaly, s az üzletasszony szerint jövőre is hasonló árcsökkenéssel lehet számolni. Az 500-800 négyzetméteres házhelyek ára Gárdonyban, valamint a tóra panorámás velencei Bence-hegyen is 10-12 ezer forint körül van négyzetméterenként. Új társasházi lakásból - Gárdonyban, Kápolnásnyéken - szintén van választék, és most olcsóbbak, mint két évvel ezelőtt. Például a gárdonyi Wellness lakóparkban egy-egy 51-53 négyzetméteres lakás esetében mára 14,8 millióról 11,9 millióra esett az ár, míg a hasonló méretű kápolnásnyéki új társasházi lakásoké 12,6 millióról 11,6 millióra mérséklődött. Új, 100-120 négyzetméteres ikerházak 23-25, önálló családi házak már akár 20 millióért is megkaphatók.

Akciós a kínálat ilyenkor a horvát ingatlanpiacon - hívja fel a figyelmet Lengyel Stefánia, az Adria Home Iroda tulajdonos ügyvezetője. A Pag szigeti Novalja településen például most jóval olcsóbban - a korábbi 1600 euró helyett négyzetméterenként már 1250 euróért - hozzá lehet jutni tavaly épült apartmanokhoz. A horvátországi ingatlanok esetében az év első felében jócskán csökkent a hazai érdeklődők száma, júniustól azonban erősödött a vásárlási kedv, így már most látható, hogy a válság ellenére több üzletkötés született, mint egy évvel ezelőtt.

Forrás:
http://www.turizmusonline.hu/cikk.php?id=26271

Első alkalommal vásárolna tengerpartni ingatlant és szereti a gyors megoldásokat?