A várakozások ellenére még nem mozdult a turisztikai célú ingatlanok piaca, a kínálat pedig tovább bővült: újabb panziók, hotelek, szállodák kerültek eladósorba.

2011-ben tovább nőtt a hazai kínálat a turizmust kiszolgáló ingatlanokból, vevő pedig továbbra sincs. Érdeklődők − hazai és külföldi befektetők − persze ma is vannak, ám a nyélbe ütött üzlet ritka, mint a fehér holló. A szakemberek szerint ez egyrészt a befektetői óvatossággal, másrészt az általános bizonytalansággal magyarázható.

Bár a turizmus visszaesése az első tíz hónap statisztikai adatai szerint megállt, felívelés még nem mutatkozik, így ezen létesítmények hozama is többnyire stagnál, vagy jócskán visszaesett, miközben a működtetés költségei tovább emelkedtek.

Széles a kínálat eladó idegenforgalmi ingatlanokból

Ez elmondható a kisebb fogadók, családi panziók szegmenséről éppúgy, mint az ötcsillagos szállodák egy jelentős részéről. Így érthető a befektetői óvatosság, hiszen a befektetett tőke − például a jó helyen fekvő, jól pozicionált szállodák esetében is − a rövid szezon miatt 11-13 év alatt térülhet meg reálisan, természetesen kellő kihasználtság esetén.

S hogy milyen létesítményeket kínálnak jelenleg a hazai piacon? A palettán − mint Tátrai Ferenc, a Korrekt-Maxingatlan tulajdonos ügyvezetője mondja − a 20-30 szobás panzióktól a tájjellegű ételeket kínáló éttermeken át a felújított s felújítandó háromcsillagos termálhotelekig és wellness-szállodákig, vízparti apartmanházakig széles a kínálat.

Nehéz hitelt szerezni a felújításhoz

A közelmúltban a fővárosban került piacra például egy 23 létesítményből álló hotelcsomag, melyben több műemlék jellegű, felújítandó ingatlan is van, s melyek akár egyben, akár külön is gazdára várnak. Az ingatlanforgalmazó szakember szerint a legtöbb eladó hotel felújításra, műszaki korszerűsítésre szorul, amire a jelenlegi tulajdonosnak nincs pénze, hitelt pedig nem kap. Vannak, akik épp azért válnak eladóvá, mert a korábban felújításra-korszerűsítésre felvett hitelt nem tudják a romló gazdasági helyzet miatt fizetni.

A kínálatban található egyebek mellett VII. kerületi, új, 52 szobás, 3 csillagos hotel 6 millió euróért, szintén új építésű, 80 szobás wellness- és konferenciaszálloda Esztergomban 13 millió euróért. Siófokon egy nagy, vízparti szálloda vár új tulajdonosra: a több mint 100 szobás, luxusapartmanokkal, lakosztályokkal, konferenciatermekkel kialakított létesítményt 690 millió forintért kínálják. Harkányban egy bejáratott, 10 szobás panziót árulnak 20,5 millió forintért, Bogácson pedig egy termálfürdő közeli 30 férőhelyes vendégházat 60 millió forintért.

A spanyol és osztrák piacon is lehet szemezgetni

Nemcsak itthon, hanem a határon túl is bő választékú a piac, s mint azt Vasenszkyné Ragó Lujza, a Sentosa Kft. ügyvezetője lapunknak elmondta, a spanyol tengerparton és Ausztriában is számos különböző stílusú, funkciójú és méretű turisztikai ingatlan vár működtetőre és befektetőre. Marbella belvárosában például egy 60 fős, jó forgalmú étterem üzemeltetési jogát kínálják megvételre 75 ezer euróért, a havi bérleti díja pedig 1800 euró. Estepona központjában pedig egy 22 szobás, 3 csillagos hotelt 1,4 millió euróért árulnak. Ausztriában a Fertő-tó mellett egy 600 négyzetméteres panzió vár vevőre, 100 fős étteremmel, 560 ezer eurós irányáron.

A horvát ingatlan kitűnő befektetés

Horvátországban ugyancsak gazdag a kínálat, s bár a turistaforgalom a tengerparti területek iránt a válság nyomán sem esett vissza jelentősen, a kereslet irántuk másfél éve stagnál. Pedig − Lengyel Stefánia, az Adria Home tulajdonosa szerint − korábban több magyar család is vásárolt vagy vett bérbe ott kisebb panziót, éttermet, most azonban még érdeklődő sincs. A választékban szemezgetve megemlít egy Opatia legszebb részén fekvő szállodát 3,5 millió euróért, a makarskai riviérán, Baska Vodán egy 19 szobás, 2 lakosztályos panziót 900 ezer euróért vagy egész évben működő crikvenicai motelt 1,5 millió euróért, melyek elhelyezkedésük és látogatottságuk okán kitűnő befektetési lehetőséget jelentenek.

Forrás: Napi gazdaság http://www.napi.hu/print/507001.html

Első alkalommal vásárolna tengerpartni ingatlant és szereti a gyors megoldásokat?